2011. december 6., kedd

A Mikulás Aalborgban

Szombat délután a magyar Mikulás ismét rajta ütött az AMT-s gyerekeken. Tavaly térdig hóban, az idén esőben, szélviharban érkezett, de a zsákja most is tele volt, és a gyerekek ugyanolyan örömmel fogadták.

 
 
 
 

2011. november 29., kedd

Hullámok hátán

Legutóbbi, a norvég televíziózás történetének legnagyobb sikerét arató (anti) dokumentumfilmmel foglalkozó bejegyzésem váratlanul nagy érdeklődést keltett. Többen is kérdezték, hogy hol lehet megnézni a teljes, 7 órás adást. Nos, itt - innen pedig le is tölthető az egész, mégpedig HD minőségben. Egy apró figyelmeztetés azért talán nem árt: egy 22 GB-os anyagról van szó...

Most pedig tovább a mai témára, ami nem is esik olyan messze a múltkoritól, mivel ismét a norvég NRK egy extravagáns vállalkozásáról lesz szó, amivel saját korábbi világrekordjukat döntötték meg. A Bergensbanen-film sikerén felbuzdulva a szomszédok eltöprengtek, miről lehetne még ugyanazon recept alapján filmet csinálni. Aligha telhetett sok időbe, míg a szerkesztőségben valakinek eszébe ötlött, hogy Norvégia nemcsak a világ egyik legszebb vasútvonalával, hanem talán legszebb (és leghíresebb) hajóútvonalával is büszkélkedhet. A Hurtigruten néven ismert hajóút Bergen-től  a sarkkörön túl fekvő Kirkenes-ig húzódik, érintve a legszebb norvég fjordokat, szigetcsoportokat és számos kultúrtörténeti jelentőségű várost. Az egyetlen bökkenő, hogy a teljes út 2600 kilométer hosszú, és több mint öt napot vesz igénybe. Az ilyesmiről a világ legtöbb tévéstársasága alighanem csinált volna egy 40-50 perces természetfilmet, ám nem így a a norvégok.

Idén június 16-ai kezdettel 134 órás élő, non-stop közvetítés keretében kísérték végig az útvonalon közlekedő 11 hajó egyikének útját. Ezúttal kicsit máshogy csinálták: a szórakoztatásról 20 fős stáb és 11 kamera gondoskodott, és a műsorban a fedélzeten készült riportok és sok háttérinformáció is szerepelt, ám az adásidő nagy részében, a norvég hagyományoknak megfelelően, ezúttal sem történt igazán semmi. Természetesen erről is van ízelítőm - némileg felgyorsítva:


Az élő közvetítést az interneten is lehetett követni, és a felmérések szerint összesen 6 millióan nézték meg (azaz gyaníthatóan néztek bele), a világ 148 országból. A legtöbben persze Norvégiában voltak kíváncsiak az adásra: az NRK szerint az adás három millió norvég tévénézőt vonzott.

Innen aligha van tovább a norvég tévéseknek, hacsak valaki ki nem találja, hogy egy biciklire szerel egy tévékamerát, és lekerekez az Északi foktól Oslóig. Az eddig látottak alapján engem már ez sem lepne meg különösebben... Ja, és a teljes 134 órás adás itt látható.  

2011. november 26., szombat

Síneken

A dán állami tv-társaság úgy döntött, lekoppintja norvég testvérvállalatának egyik legeredetibb ötletét, amely a szomszéd országban minden idők talán legnagyobb televíziós sikerét eredményezte. A norvég tévések még 2009-ben határozták el, hogy dokumentumfilmmel köszöntik az Oslo-Bergen vasútvonal századik születésnapját. Ráadásul nem is akármilyennel: az egyik mozdony szélvédőjére felszereltek egy kamerát, amely a szerelvény egész útját rögzítette. Ebből az anyagól készült aztán a film - mármint ha a "készült" a megfelelő szó arra, amit a norvégok csináltak. Az alkotók ugyanis minden vágás, szerkesztés, kommentár, sőt zene nélkül adták le az összesen 7 óra 16 perces anyagot, amely pillanatok alatt kultikus jelentőségű kultúrkinccsé vált; sikere talán leginkább a Másfél millió lépés Magyarországon c. sorozatéhoz mérhető.  A 4.5 milliós népességű országban összesen 1.2 millióan nézték meg a filmet, amelyet azóta már kétszer is megismételtek.  És hogy miért? Magyarázatként itt egy rövid ízelítő:


Ezt a produkciót próbálja tehát lemásolni DR, amikor december 23-a és 31-e között összesen öt filmben járja végig az ország vasútvonalait. Az első filmet éppen a "mi" vonalunkon, Koppenhága és Frederikshavn között rögzítették. Azonban a dánok mintha nem számítanának a norvégiaihoz mérhető sikerre, a dokumentumfilmeket ugyanis a DR HD nevű digitális rétegcsatornán tűzték műsorra. Könnyen lehet, hogy az óvatosság indokolt, a dán táj ugyanis festőiségben aligha versenyezhet a norvéggal: a legtöbben alighanem szívesebben nézünk hegyeket, mint szántóföldeket és legelőket. Ami azonban a kultúrtárgyakat, elsősorban a hidakat illeti, ezen a téren Dánia nyugodtan felveheti a versenyt északi szomszédjával.

2011. október 21., péntek

Mennyit olvas egy dán?


Ezen kétrészes minisorozat első része dióhéjban arról szólt, hogy a dánok egyre több könyvet vesznek (illetve kölcsönöznek), ám ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet olvasnak. Megállapítottuk azt is, hogy a növekvő könyvvásárlás fő oka alighanem az, hogy egyre több szupermarket, sőt egyszerű élelmiszerbolt is kínál könyveket. 

A kedvezően alakuló könyvterjesztési adatok azonban számos, kevésbé kedvező tendenciát rejtenek. Egy szupermarket értelemszerűen csupán a töredékét kínálja annak a könyvválasztéknak, mint egy jobb könyvesbolt, és elsősorban a kevésbé értékes irodalomra koncentrál. Ebben a kategóriában egyértelműen a krimi dominál: 2010-ben például nem kevesebb mint hét krimi szerepelt a dániai tízes eladási toplistán. A skandináv krimik persze közismerten a műfaj csúcsát képviselik (amire egyre több magyar olvasó is rájön), gyakran irodalmi igénnyel megírva, így népszerűségük érthető és örvendetes. A gond csak akkor van, ha csak krimik közül válogathatunk. Az elmúlt pár évben a szupermarketek piaci térhódításának következtében sok könyvesbolt zárt be ugyanis, főleg a kisebb településeken, aminek következtében sokan egyre nehezebben jutnak hozzá például szakirodalmi kiadványokhoz.  

 
Mindez persze még mindig nem válasz a címben feltett kérdésre. Nos, hogy ne húzzuk tovább: a kimutatások szerint az ország olvasókorú lakosságának 77%-a olvasott el legalább egy dán nyelvű könyvet az elmúlt évben. 27% olvas el több mint tíz könyvet évente, míg 20% egyáltalán nem olvas. Összehasonlításul: Magyarországon a soha nem olvasók aránya tavalyi becslések szerint 49%-ra tehető.  

Ha összevetjük mindezt Izlanddal és Finnországgal (ezek az országok gyakran szerepelnek összehasonlítási alapként mindenféle elemzésben), akkor a dán olvasási szokások jóval polarizáltabb képet mutatnak. Más országok, például az Egyesült Államok olvasási szokásaihoz képest azonban jóval kiegyenlítettebben oszlik meg a könyvolvasás Dániában.  

Forrás: Samvirke – oktober 2011.

2011. október 17., hétfő

Könyv- és zöldségosztály

Az elmúlt pár évben ezen a blogon rengeteg témáról írtam már, a dán karácsonyi hagyományoktól  környezetvédelmi kérdéseken át a skandináv névadási szokásokig. Ha jól emlékszem, a dánok olvasási szokásai még nem kerültek szóba - egészen mostanáig. A minap olvastam ugyanis, hogy 2002-ben egy átlagos dán háztartás 1156 koronát (mai árfolyamon mintegy 46000 forintot) költött egy évben könyvre. 2010-re ez az összeg 1324 koronára (kb. 52800 forintra) nőtt, miközben a könyvárak jelentősen csökkentek, ami azt jelenti,  hogy a dánok nem csak abszolút mértékben költenek többet könyvre, hanem több könyv is fogy az országban.

Arról, hogy pontosan mennyi, csak becslések állnak rendelkezésre. A dán könyvterjesztők országos szövetsége szerint tavaly 31 millió kötetet adtak el a dán kiadók könyveiből. Nagyjából ugyan ennyi könyvet kölcsönöztek a dánok könyvtárakból, és a két adat összesítve azt mutatja, hogy az ország lakosaira (a csecsemőket is beleszámítva) 11.5 könyv jut évente. Ehhez kell még hozzávenni a külföldön, illetve külföldről (pl. az interneten) beszerzett, általában idegen nyelvű köteteteket, valamint azokat, amelyeket egy-egy antikvárium poros polcairól halásznak le az olvasók, vagy amelyeket barátiktól kapnak kölcsön. Ezekkel együtt nagyjából 13-14 kötetre tehető az egy főre jutó könyvfogyasztás Dániában. 

 Ami pedig az olvasást illeti: szakemberek szerint az olvasni tudó Dánok (ebben tehát a csecsemők már nincsenek benne) átlagban hét dán nyelvű, és egy idegen nyelvű könyvön rágják át magukat egy évben. Magyarul: a megvett vagy kikölcsönzött könyvek mintegy fele olvasatlanul végzi, ami persze rögtön felveti azt a kérdést, hogy miért vesznek meg olyan könyveket, amiket utána ki sem nyitnak?

Nos, ennek alighanem a könyvterjesztés 2000 óta tartó, fokozatos liberalizációja a fő magyarázata. Addig ugyanis igen szigorú szabályok rendelkeztek róla, hogy ki, hol, és milyen könyvet árulhatott, aminek köszönhetően a dán könyvesboltok és kiadók gyakorlatilag teljes monopóliumot élveztek, ami persze meg is látszott az árakon. A kiadók például minden egyes könyv árát maguk szabhatták meg, ami miatt szinte sosem voltak kiárusítások, mint ahogy a boltok közti árverseny is ismeretlen volt. Ennek vetett fokozatosan véget a már említett liberalizáció, amelynek utolsó lépéseként ez év kezdetétől a dán kiadók elvesztették az ármeghatározás jogát. Ennek egyenes következménye, hogy a szupermarketek egyre nagyobbat hasítanak a könyvpiacból. Ők ugyanis a legtöbb könyvesbolttal ellentétben megtehetik, hogy akár a legújabb bestsellert is akciós áron kínálják, ezáltal minél több vásárlót becsalogatva, hiszen az így keletkezett hiányt össznyereségük részleges átcsoportosításával pótolhatják.

Az persze, hogy egyre több élelmiszerboltban, szupermarketben lehet könyvekkel találkozni, azzal is jár, hogy olyanok is a kosarukba dobnak egy-egy kötetet, akik korábban be sem tették volna a lábukat egy könyvesboltba. Ráadásul a szupermarketek igen ötletes marketingfogásokkal teszik vonzóbbá a könyvvásárlást. A mi sarki boltunkban például a zöldségosztályon és a húsáruk között témába vágó szakácskönyveket, az italosztályon pedig az Év borai c. kiadványt helyezték el, roppant ízlésesen.

Arról pedig, hogy szakácskönyveken és borászati toplistákon kívül mit olvasnak a dánok, legközelebb lesz szó.  

2011. október 6., csütörtök

Tovatűnt ígéretek

Kéthetes intenzív, szigorú titoktartással övezett kormányalakítási tárgyalások után hétfőn megalakult az új, hárompárti dán kabinet. A Helle Thorning-Schmidt által vezetett baloldali koalíciós kormány több tekintetben is történelminek nevezhető. Azon kívül, hogy az országnak először van női miniszterelnöke, a miniszterek között találjuk minden idők legfiatalabb miniszerét, a mindössze 24 éves, az adóügyekért felelős Thor Möger Pedersen személyében. Részben neki is köszönhető, hogy az új kormány a legalacsonyabb átlagéletkorral büszkélkedhet Európában. 

További újdonság, hogy most először került a kormányba első generációs bevándorló, ráadásul nem is akármilyen posztra. A 44 éves, indiai születésű, eredetileg hindu vallású, bár időközben megkeresztelkedett Manu Sareen egyházügyi miniszterként a dán lutheránus államegyház működését is felügyeli majd. Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy a baloldali Szocialista Néppárt (SF) több évtizedes fennállása során most először vesz észt a kormány működésében. Igaz, ehhez komoly áldozatokat kellett hozni: a kormányképessé válás érdekében a szocialisták elmúlt négy évben rengeteg követelésükről lemondtak, ami komoly népszerűség- és arculatvesztéshez vezetett. 

A hétfőn nyilvánosságra hozott új kormányprogram számos meglepetéssel szolgált. Ez elsősorban a második legnagyobb koalíciós partnernek, a Radikálisoknak köszönhető, akik a várakozásoknál is jobban szerepeltek a választásokon. E miatt aztán számos központi elképzelésüket sikerült ráerőltetniük a meggyengült szociáldemokratákra és szocialistákra. Összességében azt mondhatjuk, hogy számos eredeti baloldali választási ígéret nem került be a kormányprogramban (pl. milliomosadó, osztályonként két tanár az alsóbb osztályokban, adókedvezmény a lakásvásárlóknak stb.). Gazdasági vonalon nagyjából a korábbi polgári kormány irányvonala folytatódik. Érvényben marad például a korengedményes nyugdíjazás és a munkanélkülieknek járó segélyezés szabályainak szigorítása, amelyet még az előző kormány vezetett be a Radikálisok támogatásával. 

Az új dán kormány. Fotó: Lars Krabbe
Továbbra is aktuális viszont a szocialisták egyik központi elképzelése, mely bevezetné az útadót a Koppenhága belvárosába behajtó gépjárművek esetében. Az ebből befolyó jövedelmeket a tömegközlekedés látványos fejlesztésére kívánják fordítani. A tervek szerint például harmadával csökken majd a havi buszbérlet ára, hogy ezzel is vonzóbbá tegyék a tömegközlekedési eszközök használatát. Ez is jelzi, hogy a kormány ambíciója, hogy az egész világ legzöldebb kabinetjeként vonuljon be a történelembe - ami alatt természetesen nem politikai tapasztalatlanságot, hanem a környezetvédelmi szempontok minél teljesebb érvényesítését értik. 

A környezetvédelem mellett van még egy terület, ahol már most is látványos szakítás tapasztalható az előző kormány politikájával, ez pedig a bevándorlás és integráció területe. Enyhítenek például az igen szigorú családegyesítési szabályokon, eltörlik a bevándorlás engedélyezéséhez szükséges vizsgát, és ezután öt év után is lehetséges lesz végleges letelepedési engedélyhez jutni (az eddigi nyolc év helyett), feltéve, hogy ezen időszak alatt a bevándorló legalább három évig munkaviszonyban állt. Szintén egyszerűbb lesz a dán állampolgárság megszerzése. Engem személy szerint valószínűleg az a változás érint majd leginkább, amely lehetővé teszi a kettős állampolgárságot Dániában. 

Ami pedig a továbbiakat illeti: az új kormány számára ma már véget is érnek a mézeshetek, hiszen ma kerül sor a kormányprogram részletes parlamenti vitájára. Alighanem kiélezett szócsatákra számíthatunk, bár az igen erős parlamenti ellenzék sincs könnyű helyzetben, amikor fogást akar találni Thorning-Schmidt kabinetjén. Kézenfekvő lenne ugyan az új  miniszterelnök szemére hányni, hogy számos fontos választási ígéretét szegte meg rekordgyorsasággal, ám magukat a változtatásokat aligha kritizálhatják, hiszen legtöbbjük ott szerepelt a jobboldali pártok választási programjában. Aligha vádolhatják tehát azzal az új kormányt, hogy gazdasági összeomlás felé vezeti az országot, hiszen nagyjából az általuk kívánatosnak tartott úton halad tovább.

2011. október 3., hétfő

Goddag, det er fjernsynet

"Goddag, det er fjernsynet - vi håber, De vil synes om det".
("Jó napot, ez itt a televízió - reméljük tetszeni fog".)

Kezdetben
Hatvan évvel ezelőtt, 1951. október 2-án a fenti szavakkal indult Dániában a rendszeres televíziós műsorszolgáltatás (hat évvel megelőzve ezzel Magyarországot). A sokáig monopolhelyzetben lévő állami rádiótársaság (Statsradiofonien, később Danmarks Radio, röviden DR) kezdetben hetente három nap sugárzott, naponta egy-egy órában. Az induláskor csupán mintegy kétszáz készülék volt az országban (ezeken addig német adókat néztek), és nemzetközi összehasonlításban a dánok viszonylag lassan tették életük szerves részévé a tévézést: a televíziózás dániai tömegessé válásáról csak a 60-as évektől beszélhetünk.
Az első és sokáig egyetlen csatorna a DR volt, amely a már említett dán közszolgálati rádiótársaság nevének rövidítése. (Mivel a társaság nevét valamilyen okból sosem bővítették ki a "televízió" szóval, a legrégebbi múltra visszatekintő tévécsatorna neve ma is DR1, azaz Danmarks Radio 1. Nem tudom, van-e még olyan tévécsatorna a világon, amelyet rádiónak hívnak.)
DR
Pár szóban arról, hogy hogy néz ki a jelenlegi dán műsorkínálat. A számtalan, szokványosnak tekinthető kereskedelmi csatorna mellett két és fél közszolgálati adóról beszélhetünk. Ezek közül első a már említett DR1, amely igyekszik az ország lakosságának egészét megcélozni. Elsősorban aktuális közéleti eseményekre és hírműsorokra koncentrál, de itt szerepelnek a rengeteg nézőt vonzó szórakoztató műsorok (pl. X-faktor) is, és nem ritka egy-egy jobb film sem. A DR1 másik specialitása a magas színvonalú sorozatok gyártása, nem ritkán a svéd vagy norvég állami tévétársasággal karöltve. Ezek profin megírt és elkészített alkotások, amelyekben az ország legnépszerűbb színészei szerepelnek. Az utóbbi években több ilyen sorozat is komoly elismerést aratott (Matador, Krønikken, Borgen), amelyet számos nemzetközi díj is jelez. Legutóbb a Forbrydelsen c. krimisorozat keltett kisebb szenzációt Angliában (arrafelé The Killing címmel). 
Az én személyes kedvencem a DR2-es csatorna, amely 1996-ban indult. Nagytestvérével ellentétben ez igazi rétegcsatorna (amelyet ironikusan sokan Kanal Klog, azaz Okos Csatorna néven illetnek). Elsősorban beszélgetős háttérműsorokat, összeállításokat, kultúrprogramokat, dokumentum- és természetfilmeket ad, és igen nagy teret kapnak rajta a szatirikus műsorok valamint a művészfilmek is. Különösen ötletesek az ú.n. tematikus napok (Temadage), amikor szinte a teljes műsoridőt egy-egy aktuális témával vagy eseménnyel foglalkozó műsorok töltik ki. Ilyen volt például a közelmúltban a csernobili katasztrófával foglalkozó témanap, illetve a tegnap vetített, természetesen a dán televíziózás történetével foglalkozó összeállítás.  A két állami csatornát kizárólag a nézőktől beszedett előfizetői díjakból finanszírozzák. Ez igen komoly összeg, jelenleg háztartásonként évente 2300 korona, azaz több mint 90 ezer forint.
A DR új székháza Koppenhágában. Fotó: Bengt Oberger
TV2
A két hivatalos állami közszolgálati csatorna mellett ott van még a TV2, ami egy igen érdekes konstrukció: állami tulajdonban lévő közszolgálati média, és mint ilyen, szintén részesedik az előfizetői díjakból, ám reklámokat is sugároz, azaz kereskedelmi jellege is van. 1988 óta működik, és jelenleg az ország legnézettebb csatornája. Pontosabban csatornái, mivel a társaság a fő csatorna mellett további hét, fizetős rétegcsatornával is rendelkezik.
A TV2 sajátos finanszírozási konstrukciója az évek során sokaknak szemet szúrt. A dán kereskedelmi adók jogosulatlan piaci előnyszerzéssel vádolják, mivel úgy érzik, elszívja előlük a legzsírosabb reklámszerződéseket. E miatt az EU is szót emelt a TV2 állami támogatása ellen, és a dán kormány be is indította a társaság privatizációját. A változások egyik jele, hogy a TV2 január 1-től fizetőssé válik. Érdekes lesz majd figyelni, hogy a csatorna ezután is megőrzi-e piacvezető pozícióját.
A félig közszolgálati, félig kereskedelmi jelleget a TV2 műsorpolitikája is tükrözi. Az előbbit a híradókon kívül elsősorban a regionális hírműsorok képviselik, amelyeket csak ezen az adón láthatunk. A kereskedelmi arculatot pedig a beszélgetős stúdióműsorok, vetélkedők, valamint viszonylag friss, a mozik műsoráról nem túl rég lekerült hollywoodi filmek biztosítják. Szerencsére ezeket a csatorna egyben, kereskedelmi blokkok nélkül sugározza.
Kritikus szemmel
És hogy szerintem milyen a dán televízió? Nos, én ebben az én véleményem aligha mérvadó, hiszen egy átlagos héten legfeljebb 3-4 órát nézek tévét. Ez az idő nálam az alábbiak szerint oszlik meg:
  • DR2: 60%
  • DR1: 30%
  • TV2: 10%
Ezen mintavétel alapján, a magyar közszolgálati csatornákkal összevetve nálam egyértelműen a dán adók jönnek ki győztesen. Ami nekem tetszik bennük:
  • Nincs (DR1, DR”) vagy viszonylag ritka a reklám (noha a szakadatlan önreklámozás / műsorajánlás eléggé idegesítő).
  • Kiválóak a DR2-es szatíraprogramok
  • Vannak alapos, széles látókörű külpolitikai műsorok
  • Szinte mindent feliratoznak, ami rengeteget számít, ha az ember nem anyanyelvként beszéli a dánt. (A feliratok a text tévé 399-es oldalán aktiválhatók.)
  • Jók a már említett DR1-es sorozatok.
Ezzel együtt az a szubjektív benyomásom, mintha az elmúlt tíz év alatt a dán tévé is erősen elmozdult volna bulvárirányba. Ennek jele például a (szerintem) egyre több bűnügyi tudósítás a tévéhíradóban, illetve az, hogy egyre kevesebb valódi művészfilmmel lehet találkozni - még a DR2-n is.

2011. szeptember 29., csütörtök

Dán kultúrtörténet - lángokban

Tegnap délelőtt néhány óra leforgása alatt Dánia modern kori kultúrtörténetének egyik legjelentősebb épülete tűnt el a térképről. A K.B. Hallen nevű sport- és koncertcsarnokról van szó, amelyben olyan heves tűz ütött ki, amelyet a tűzoltóknak nem sikerült megfékezniük, így az épület gyakorlatilag teljesen megsemmisült.
A K.B. Hallen 1938-ban épült, és abban az időben, 3000 nézőt befogadó kapacitásával, Európa legnagyobb magántulajdonban lévő ilyen jellegű építménye volt. Falai között az évek során olyan hírességek léptek fel, mint Louis Armstrong, Duke Ellington, Josephine Baker vagy a Rolling Stones, és Beatles itt adta egyetlen dániai koncertjét.
Évekig ez a csarnok adott otthont a Copenhagen Open teniszversenynek is, ahol többek között Boris Becker és John McEnroe is fellépett, és 1950-ben falai között tartotta híres, az európai egyesülési folyamattal foglalkozó beszédét Winston Churchill is. 
A K.B Hallen-t persze nem csak az ott megforduló számos híresség tette jelentős helyszínné: építészeti szempontból is igen értékes alkotás vált a lángok martalékává. A csarnokot az ismert dán építész, Hans Hansen tervezte, és belső díszítésében számos jelentős skandináv formatervező segédkezett. Mindezek miatt az épületet ez év márciusában védetté nyilvánították.
A K.B. Hallen, pontosabban a terület további sorsáról még korai beszélni, hiszen a füstölgő romok között még ma is több tűzoltó dolgozik, és a rendőrség is leghamarabb ma délután kezdhet hozzá a tűz okának kivizsgálásához. Abban azonban minden szakértő egyetért, hogy korábbi formájában aligha láthatjuk újra Dánia talán leggazdagabb múlttal rendelkező koncertcsarnokát.

2011. szeptember 22., csütörtök

A Morgóban

A minap a régi, soha-fel-nem-dolgozott fényképeim között matattam, és rábukkantam egy pár képre, amiket még három éve, egy ködös délelőtti reggelen csináltam a nyíregyházi Északi Köztemetőben (népszerű nevén a Morgóban). Íme, minden különösebb apropó nélkül, egy pár fotó Magyarország (szerintem) egyik legszebb sírkertjéből:

2011. szeptember 16., péntek

Kormányváltás Dániában

A tegnap lezajlott dán parlamenti választás voksainak összeszámlálása váratlan izgalmakat hozott. Sokáig mind a közvélemény-kutatási eredményekhez, mind pedig az exit poll felmérésekhez képest meglepően szorosnak ígérkezett az eredmény, és csak éjfél körülre dőlt el véglegesen, hogy a szociáldemokrata vezér, Helle Thorning-Schmidt személyében az ország első női miniszterelnöke léphet hivatalba.

Helle Thorning-Schmidt. Fotó: Mogens Flindt
Teheti ezt annak ellenére, hogy pártja az utóbbi 100 év leghalványabb választási eredményét érte el, és fő koalíciós partnere, a Szocialista Néppárt (Socialistiske Folkeparti, SF) is jelentősen visszaesett. A kormányváltást így alapvetően két tényező tette lehetővé: a harmadik baloldali párt (Enhedslisten) és a Throningot támogató középpárt, a Radikálisok (kódjuk az alábbi táblázatban B) látványos megerősödése, valamint a kisebbik jelenlegi koalíciós partner, a Konzervatív Párt (C) kudarca. A választás egyik érdekessége, hogy a tízéves kormányzás után sokak által leírt, elhasználódottnak vélt Liberális Párt (Venstre) váratlanul jól szerepelt: 47 mandátummal az ország legnagyobb pártja lett, és ezzel még legutóbbi eredményein is sikerült javítania.

Johanne Schmidt Nielsen (Enhedslisten) Lars Løkke Rasmussen távozó miniszterelnökkel vitázik. Fotó: Ehrbahn Jacob.
A parlamenti választás legnagyobb nyertese a szélsőbaloldali-környezetvédő, több kisebb ex-kommunista töredékpártot összefogó Egységes Lista (Enhedslisten, az alábbi táblázatban Ø-vel jelölve), amely eddigi négy mandátumát megháromszorozva, 12 képviselőt küldhet az új parlamentbe. Ez elsősorban vezetőjének, a karizmatikus, mindössze 27 éves Johanne Schmidt Nielsen-nek köszönhető, aki a választási kampány során üstökösként robbant be a dán közéletbe és három hét alatt az ország legnépszerűbb politikusává vált. A távozni kényszerülő liberális-konzervatív kormányt 10 éven át kívülről támogató populista, bevándorlásellenes Dán Néppárt (Dansk Folkeparti, DF) története során először vesztett mandátumokat (szám szerint hármat).  
A tegnapi parlamenti választás részletes eredményei.
Abban a legtöbb politikai elemző egyetért, hogy az új kormányfő nem lesz könnyű helyzetben. Egyrészt már most látható, hogy igen nehéz lesz a kormányt alkotó és azt kívülről támogató négy, nagyon különböző választói rétegeket és politikai filozófiát képviselő párt érdekeit összehangolni. Többen ezért egyenesen azt jósolják, hogy a baloldali kormány egy évet sem ér meg, és már tavasszal összeroppan a belső feszültségek és az erős ellenzék együttes nyomása alatt. 

Szavaz a család
Thorning-Schmidt helyzetét az sem könnyíti meg, hogy olyan időszakban kell átvennie a kormányrudat, amikor Dánia újkori történelmének legsúlyosabb válságával küzd. A magas bérek és egyéb jóléti juttatások miatt az elmúlt pár évben jelentősen csökkent az ország versenyképessége, ami számos munkahely megszűnéséhez vezetett. Noha a dán munkanélküliség még mindig az egyik legalacsonyabb Európában, abban szinte mindenki egyetért, hogy a skandináv jóléti modell jelentős kiigazítására, átalakítására van szükség, ha az ország változatlanul a nemzetközi élvonalban kíván maradni az életszínvonal és a gazdasági teljesítmény tekintetében.
A dán választásokról lásd még az Index cikkét.

2011. szeptember 12., hétfő

Almaszüret

Most hétvégén került sorra Dánia szerte az Alma napja (Æblets dag) nevű rendezvénysorozatra. Ennek lényege, hogy két napra a legtöbb almatermelő megnyitja gyümölcsösét a látogatók előtt. A gazdák ilyenkor körbevezetik a vendégeket a fák között, bemutatják a különféle gyümölcsfajtákat, lehet vásárolni a legkülönbözőbb mezőgazdasági termékből (almalé, aszalt gyümölcsök, méz, lekvár, sajt stb.), és, ami számunkra a lényeg, lehetőség van almát szedni is. Ez utóbbi különösen jó üzlet: a farmon, ahová mi járunk már évek óta, kilónkénti 10 koronás (380 forintos) áron lehet almához jutni. Lehet persze, hogy ez egy otthon élő magyarnak nem tűnik különösebben jó üzletnek (bár nemigen ismerem a jelenlegi otthoni almaárakat), de errefelé ez a bolti ár kb. fele-harmada. 

A dán almára és termesztőire egyébként rá is fér egy kis reklám. Annak ellenére, hogy az alma (az eperrel együtt) azon kevés gyümölcsfajták közé tartozik, amelyeket kiváló minőségben lehet termelni itt északon, a dán almatermelők komoly megélhetési gondokkal küszködnek. Ennek oka főleg az olcsó külföldi konkurencia (lásd a magyar dinnye-importdinnye esetét). Évről évre egyre több szupermarketből tűnik el a dán alma, és a helyét olcsóbb, ám legtöbbször ízetlen, állagát vesztett német, spanyol vagy éppen tengeren túli gyümölcsök foglalják el. Míg a különböző üzletláncok tíz éve még a dán almatermés 75%-át vásárolták fel, ez az arány tavalyra 20% alá esett. Valamilyen okból különösen a Pink Lady fajta jelent különösen félelmetes konkurenciát, amely, úgy tűnik, Dániában nemigen terem meg.

Ezzel persze beindul egy öngerjesztő folyamat: bevétel hiányában a gazdák nem tudnak fejleszteni, munkásokat foglalkoztatni, így sok almáskert indult hanyatlásnak az elmúlt években. Erre sajnos a "mi" gyümölcsösünk is jó példa. A több száz almafás ültetvényt egy idősödő házaspár kezeli óriási szorgalommal és szeretettel, ám egyre kevesebb energiával. Munkásokat nem tudnak foglalkoztatni (szezonálisan a családtagok segítenek be, ahogy tudnak), sőt a férfinak állást is kellet vállalnia az aalborgi önkormányzatnál, hogy meg tudjanak élni. Elpanaszolták, hogy sajnos az ültetvény nincs olyan állapotban, amilyenben még pár éve is, ami persze érthető módon roppantul zavarja őket. 

A jelenlegi, gyakran kilátástalannak tűnő helyzetben egyre több gazda áll át eper- vagy burgonyatermelésre, de az sem ritka, hogy valaki teljesen hátat fordít a mezőgazdaságnak. Mi persze a magunk részéről mindent megteszünk, hogy segítsük a helyi gyümölcsösöket (én például az elmúlt három napban megettem egy kisebb láda almát), de tartok tőle, hogy ez még nem sok gazdát fog kihúzni a csávából. 

2011. szeptember 1., csütörtök

Az elmosott nyár

Immár hivatalossá vált, amit a legtöbb, az elmúlt pár hónapban oly sokat szenvedett dán már eddig is sejtett: a tegnap véget ért nyár minden idők második legcsapadékosabb nyaraként vonul be a meteorológia történetébe. A "nyár"  országosan átlagban 320 milliméter csapadékot hozott, ami csupán 3 milliméterrel marad el az abszolút rekordtól, amelyet 1980-ban regisztráltak. 

Koppenhága, 2011. július. Fotó: Kirsten Lange
Nem elég, hogy szinte állandóan esett, az ország több pontján még a dán átlaghoz képest is szokatlanul hűvös volt. Legalább öt dán településen egyetlen nyári napnak sem örülhettek az ott élők. Ez azt jelenti, hogy ezeken a településeken ezen a nyáron egyszer sem kúszott 25 fok felé a hőmérő higanyszála - ami a "nyári nap" hivatalos meteorológiai definíciója errefelé. Az amúgy napsütéses, meleg nyaráról ismert Skagenben például 23.9 fok volt a legmagasabb hőmérséklet az idén.  

Koppenhága, 2011. július. Fotó: Rasmus Gregersen
Nekem személy szerint se szokatlanul hűvösnek, se rendkívül csapadékosnak nem tűnt a nyár. Ennek oka egyrészt, hogy felénk itt Észak-Jütlandon az országos átlagnál valamivel kevesebbet esett; az igazán látványos, áradásokhoz vezető felhőszakadásokból főleg az ország déli és keleti területeinek jutott ki. Másrészt pedig szinte egész nyáron dolgoztam, és olyankor nem foglalkozik azzal az ember, hogy mennyit (nem) süt a nap. Ráadásul nekünk szerencsénk is volt: mifelénk pont akkor volt a legmelegebb, amikor néhány napot a keleti parton töltöttünk, így még a tengerben is sikerült fürdőznünk, ami az idén nyáron nem sok dánnak adatott meg - legalábbis nem Dániában.

2011. augusztus 29., hétfő

Választások előtt

Múlt péntek óta Dánia lázasan készül a soron következő parlamenti választásokra: Lars Løkke Rasmussen miniszterelnök ugyanis a hosszas találgatásoknak véget vetve szeptember 15-re tűzte ki a voksolás időpontját. Ha hinni lehet a közvéleménykutatásoknak, akkor Dánia hamarosan búcsút mond az országot 2001 októbere óta irányító liberális-konzervatív (Venstre-Konservative Folkeparti) kormánynak, amely a szélsőséges Dán Néppárt (Dansk Folkeparti) külső támogatásával volt képes a kormányzásra. A küszöbön álló választások jelenlegi esélyese ugyanis a szociáldemokraták 45 éves elnökasszonya, Helle Thorning-Schmidt, aki a Szocialista Néppárt (Socialistisk Folkeparti) és a Radikálisok (De Radikale) részvételével szeretne kormányt alakítani. Ha bejönnek az előrejelzések, akkor az ő személyében az ország első női miniszterelnökét üdvözölhetjük majd. 

Helle Thorning-Schmidt és Lars Løkke Rasmussen
További újdonság, hogy a kampány kiemelt témái között ezúttal a gazdasági kérdések (munkanélküliség, lakáspiac, hitelpolitika, hosszú távú gazdasági stabilitás) dominálnak, míg a legutóbbi három választási kampány főleg a bevándorlási politika jegyében zajlott. 

A dán választójogi törvény értelmében a 175 parlamenti képviselő közül 135-öt egyéni választókörzetekben választanak, egyfordulós rendszerben. Hozzájuk csatlakozik további 2 Feröer-szigeteki és 2 grönlandi politikus, akik azonban dán belpolitikai kérdésekben általában nem szavaznak. Az egyéni választókörzetekben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, nincs tehát szükség 50% plusz 1 fő szavazatára, mint a jelenlegi magyar választási rendszerben. A fennmaradó 40 szavazatot kompenzációs listák szerint osztják szét. Az alacsony, mindössze 2%-os bejutási küszöbnek köszönhetően a most végéhez közeledő parlamenti ciklusban 9 dán párt képviseltette magát a parlamentben.

A választási rendszer további érdekessége, hogy minden választópolgár egy szavazatot adhat le, de azt ő dönti el, hogy voksával egy konkrét politikust vagy egy politikai pártot támogat. Más szóval: aki pártlistára szavaz, az nem szavazhat egyéni jelöltre, és fordítva. A dánok hagyományosan nagyon nagy (80 százalékot meghaladó) százalékban mennek el szavazni – és ez alighanem az idén sem lesz másként.

2011. augusztus 5., péntek

Bölcsiben

Jelentős nap a mai a család életében: reggel Stella lányunk megkezdte bölcsődei pályafutását. Az első nap várakozáson felül remekül - azaz sírás, sőt a legkisebb tiltakozás nélkül - telt. Ez részben annak köszönhető, hogy Stella már régóta jól ismeri a helyet: a bölcsi nem csak a Trisztán óvodájával egy épületben, hanem egy légtérben is van, azaz a legtöbb óvónénit, óvóbácsit és gyereket látta már, amikor jött velünk a bátyjáért.     
Az is sokat segített a zökkenőmentes kezdésben, hogy a csoportba járó 14 gyerek fele még nyaral, így kevesebb volt a zaj és kisebb a káosz. Persze jól tudjuk, hogy egyetlen napból még hiba lenne túlzott következtetéseket levonni, de ha Stella a Trisztán példáját követi, akkor a továbbiakban sem kell drámai jelenetekkel számolnunk, amikor búcsút intünk majd reggelenként.

Amúgy az ilyen integrált intézményeknek van egy óriási előnyük: mivel a bölcsőde gyakorlatilag az óvoda egyik szobájában van, és a személyzet is hol, itt, hol ott bukkan fel (noha persze mindenkinek van elsődleges szerepköre), a gyerekek az ovira való áttérést minden különösebb zökkenő nélkül élik meg. A mi esetünkben pedig az sem hátrány, hogy Stella csak pár lépésnyire lesz a testvérétől, aki szükség esetén meg tudja majd vigasztalni.

2011. július 25., hétfő

Tükröm, tükröm...

Jeppe Hein vízi pavilonja korántsem az egyetlen figyelemre méltó új installáció az aalborgi szépművészeti múzeumban. Legalább ennyire magával ragadó a fiatal berlini képzőművész, Thilo Frank "The Phoenix is closer than it appears" c. alkotása, amely június 3-a és szeptember 25-e között tekinthető meg a múzeumban. Első pillantásra az installáció egy hatalmas, de egyszerű, tükrökkel borított téglatestnek tűnik amely egy üres terem közepén árválkodik.

 Sokaknak persze már ez is elég látni- (és tapogatni-, nyalni-, rugdosni-) valóval szolgál.

 
Igazán érdekessé azonban akkor válik a dolog, ha belépünk az alkotás ajtaján. Odabent ugyanis egycsapásra egy szürreális, semmihez sem fogható világban találjuk magunkat. A trükkösen felszerelt sok ezer tükröt neonzöld fény szórja be, egészen elképesztő összhatást keltve.

  
A tükörpadlón állva megszűnik minden perspektíva, és a látogató (gyakran groteszk módon eltorzult) tükörképe a legváratlanabb helyeken bukkan fel. A hatás tovább fokozódik, ha beülünk a mennyezetről lelógó hintába, amely az egyébként teljesen üres tér egyetlen berendezési tárgya. 
Ügyes húzás az is, hogy a művész kikötötte, hogy egyszerre csak egy személy tartózkodhat a műalkotás belsejében. Ez szinte rákényszeríti az embert az önreflexióra egy korábban sosem tapasztalt, végtelennek tűnő világban, ahol feloldódni látszanak a jól ismert térbeli és érzékszervi kategóriák.

Különösen érdekes élmény megfigyelni a tükörvilágból kilépőket. A legtöbben szemmel láthatóan még hosszú percekig a műalkotás hatása alatt állnak, és alig találnak szavakat, amivel megoszthatnák élményeiket a többi látogatóval.

2011. július 23., szombat

Vizes örömök

Az aalborgi szépművészeti múzeum (Kunsten) egyik legújabb kiállítási tárgya Jeppe Hein vízi pavilonja a szoborkertben. Az alkotás messziről nézve egy egyszerű szökőkútnak tűnik, közelebb lépve azonban kiderül, hogy tulajdonképpen valóban egy pavilonnal van dolgunk, amelynek formája állandóan változik a szerint, hogy az "épületet" vezérlő számítógép éppen milyen kombináció szerint lövelli fel a falakat alkotó vízsugarakat.   

A pavilonba be lehet lépni, lehet benne (és vele) játszani, de lehet messziről szemlélni is. Trisztánnak egyértelműen ez jelentette a mai múzeumi látogatás csúcspontját. Bár az elején voltak időzítési problémái be- és kilépéskor, hamar egy hullámhosszra került a műalkotással, és a végén alig tudtuk kirángatni a vízfüggöny mögül.

És végül egy (sajnos nem túl jó) videó, amin jobban látszik, hogy miről szól a dolog:

2011. július 21., csütörtök

Kivégzés, dán segítséggel

Egy texasi börtönben tegnap végrehajtott kivégzésnek sajnálatos dán vonatkozása is van. Amikor a 41 éves, két arab bevándorló meggyilkolása és egy harmadik megsebesítése miatt halálra ítélt Mark Ströman szervezetébe befecskendezték az ilyenkor használatos halálos injekciót, a fecskendő dán orvosságot is tartalmazott. 

A Lundbeck konszern által eredetileg epilepszia-gyógyszerként előállított Nembutalt tizenharmadik alkalommal alkalmazták kivégzésre az amerikai hatóságok, és mint korábban, az esemény ezúttal is komoly visszhangot keltett a dán közvéleményben. Mind a dán cég, mind a dán külügyminisztérium többször is hivatalosan tiltakozott az amerikai hatóságoknál az általuk visszaélésként kezelt gyakorlat ellen, ám mindennek kevés foganatja volt. Ellenkezőleg: mivel egy másik, a Nembutánnal korábban együtt alkalmazott hatóanyagot nemrégiben kivontak a forgalomból, a dán termék újabban a kivégzéseknél alkalmazott halálos koktél legfontosabb összetevőjévé lépett elő. 
Mark Ströman lányával
 A Lundbeck konszernt korábban több dán és nemzetközi emberjogi szervezet is élesen bírálta, amiért nem tesz eleget az általuk embertelennek minősített halálos ítéletek végrehajtása ellen. Rámutattak, hogy mivel e célra viszonylag kevés készítmény vehető igénybe, egy esetleges Lundbeck bojkott akár a gyógyszeres kivégzések megakadályozásához is vezethetne. 
A cég eddig azzal védekezett, hogy a Nembutal kivonása az amerikai piacról epilepsziások tízezreinek okozna indokolatlan szenvedést. Ennek alátámasztására egy, két neves amerikai orvosszakértő által írt szakvéleményre hivatkoznak, amely a termék forgalmazásának folytatása mellett foglal állást. Nemrégiben azonban kiderült, hogy a két szakértőt a Lundbeck szponzorálja, és az említett tanulmány is a dán cég megrendelésére (és költségére) készült. Mindezek alapján egyre elterjedtebb a vélekedés, hogy a cég tiltakozása a termékük kivégzéseknél történő felhasználása ellen csak a közvélemény megnyugtatására szolgál, és a háttérben komoly üzleti szempontok szólnak a gyógyszer további amerikai forgalmazása mellett.

2011. június 18., szombat

Tűzvédelmi ellenőrzés

A tegnapi sétáról hazafelé beugrottunk a middletoni tűzoltóállomásra, ami Trisztán fiam szemében nagyjából a mennyországban tett rövid látogatásnak felel meg. A legénység éppen ebédelt, de tízpercnyi intenzív hahózással végül sikerült magunkra vonni egy irodista hölgy figyelmét, aki erősen szabadkozott, amiért nem tudnak körbevezetni minket, de mondta, hogy nyugodtan barangolhatunk a tűzoltókocsik között, mindent megnézhetünk, megtapogathatunk, mindenre felmászhatunk, sőt Trisztán még egy műanyag tűzoltósisakot is kapott ajándékba. 

 
Engem általában nem nagyon kötnek le az irdatlan, krómozott masinák, (a krómozatlanok sem), de nem tagadom: a sok makulátlanul tiszta, csillogó-villogó tűzoltóautó látványa rám is elég nagy hatást tett. Ráadásul ilyen helyen járva a turistát is megérinti az a tűzoltók iránti tiszteletteljes rajongás, amely köztudottan igen erős az amerikai társadalomban. (Minden middletoni tűzoltóautón ott áll a We will never forget 9-11-2001 felirat.) 

 
A hivatásnak óriási a presztízse errefelé, és a middletoni csapatnak is csak a legszerencsésebb pályázók válhatnak tagjaivá, és ők is csak többéves várakozás és számos kemény vizsga után. Ráadásul az amerikai tűzoltók túlnyomó többsége fizetetlen önkéntes, aki hetente több órát szán arra az életéből, hogy másokon segítsen, illetve, ha erre éppen nincs igény, a számos jármű egyikét fényesítse. És ha a tűzoltáshoz is legalább annyira értenek, mint a géppark karbantartásához, akkor nagyon jó kezekben van a környék lakossága.

2011. június 16., csütörtök

The Pheasant Branch Conservancy

Noha jelenlegi wisconsini látogatásunk elsődleges célja Natasha sógornőm ballagása (erről majd legközelebb), a sok sürgölődés, fűnyírás, bevásárlás és takarítás közben azért néha sikerül beiktatnunk egy-egy igazán érdekes félnapos programot. A gyerekmúzeumban tett múltkori látogatás után ilyen volt a ma délelőtti séta a Pheasant Branch Conservancy nevű természetvédelmi területen, a Madisonnal szinte teljesen összeépült Middleton városka  határában.  
A 160 hektáros területen kicsiben megtalálható a környék valamennyi hagyományos (azaz a fehér ember megjelenését közvetlenül megelőző) ökoszisztémája: a füves préri, a ligetes erdő és a mocsaras-vizes élőhely. Különösen érdekes és gazdag a terület madár- és rovarvilága, de rövid ott-tartózkodásunk során három béka- és két kígyófélével is sikerült találkoznunk.

2011. június 11., szombat

Múzeum gyerekeknek

Több mint egy év után újra a Madisonban. Ane és a gyerekek már egy hete itt vannak, én tegnap éjjel érkeztem, és ma már sort is kerítettünk egy látogatásra a kiváló helyi gyermekmúzeumban (MadisonChildren's Museum). A múzeum nevének magyar fordítása enyhén kétértelmű, bár gondolom, a legtöbben gyorsan rájönnek, hogy az intézményben nem gyerekeket  hanem nekik való dolgokat állítanak ki. De a dolog lényegét az angol megnevezés sem ragadja meg sokkal pontosabban. Ha ugyanis a kifejezés alatt régi, megőrzésre érdemes tárgyak kollekcióját értjük, akkor nem sok múzeumra utaló elemet sikerül felfedeznünk az épületben. Kiállításról szó sincs: mindent meg lehet fogni, mindennel lehet játszani, ami természetesen drasztikusan lerövidíti a tárgyak várható élettartamát. Az egészben nekem a legérdekesebb az volt, hogy minden egyedi: lépten-nyomon eredeti ötletekkel, speciálisan megtervezett megoldásokkal találkozik az ember, a kulcsszó pedig egyértelműen a kreativitás. 

 
Több teremben lehet festeni, mázolni, szőni, fonni, papírt hajtogatni, általában az önkéntes fiatal segítők asszisztálása mellett. És a hagyományos értelemben vett játékok is (amelyek természetes alapanyagokból, láthatóan egyedi megrendelésre készültek), jó adag kreativitást igényelnek a gyerekéktől és kísérőiktől. 

 
 
Noha (jó amerikai szokás szerint) a hely nem teljesen mentes néhány enyhén irritáló vonástól (példaként a falra írt, szülőknek szóló banális gyereknevelési tanácsokat és a híres emberektől származó, gyerekkel kapcsolatos, és gyakran óriási közhelyeket tartalmazó idézeteket említhetnénk), összességében remek szórakozást nyújt az egész. 

 
Trisztán és unokatestvérei például úgy töltöttek el majdnem négy órát, hogy a végén a szó szoros értelmében ki kellet rángatni őket az épületből. Ezért, noha e blog olvasói közül feltehetően kevesen járnak Wisconsin állam fővárosában, ám ha valaki még is arra vetődne, mindenképpen érdemes ellátogatnia a múzeumba.