2009. november 24., kedd

Látjátok feleim...

A múlt héten pár napot ismét Budapesten töltöttem, és sikerült megnéznem a Látjátok feleim...”- Magyar nyelvemlékek című kiállítást a Széchényi Könyvtárban. Bár mindig jól érzem magam könyvtárban, meg úgy általában könyvek között, ilyen tartalmasan és élvezetesen régen töltöttem el két órát.

A kiállítás első darabja a legrégibb, eredetiben fennmaradt magyarországi nyelvemlék, az összesen 58 közszót és néhány személynevet tartalmazó Tihanyi alapítólevél (a következő képen). Ezután három termen át kísérhetjük végig a legfontosabb magyarországi kézírásos szórvány- és szövegemlékeket a 16. század elejéig, a könyvnyomtatás magyarországi megindulásáig. Látható itt valamennyi Árpád-kori kis terjedelmű szövegemlék: a Halotti beszéd és könyörgés, az Ómagyar Mária-siralom, a Gyulafehérvári sorok és a Königsbergi töredék és szalagjai. Ezek eredeti nyelve mai magyarra átültetve is olvasható, sőt a kihelyezett hangszórókon hallható is, ám az igazi élvezetet a kézírásos szövegek tanulmányozása jelenti.

E korai nyelvemlékeket egy igen színvonalas válogatás követi az utókorra maradt mintegy ötven magyar nyelvű kódexből. Ez a szekció a Jókai-kódexszel, a legrégibb ismert magyar könyvvel indul, de itt láthatjuk a legkorábbi magyar Biblia-fordításokat és az igen szépen díszített Festetics-kódexet is. Ilyen tartalmas és színvonalas kiállítást a magyar nyelvemlékekből még sosem rendeztek Magyarországon.

Különösen megragadóak azok a kiállítási tárgyak, ismertetők, amelyek egyes nyelvemlékek szerzőinek, másolóinak személyiségébe is bepillantást nyújtanak. Közülük is kiemelkedik a főnemesi származású Ráskay Lea, aki a 16. század elején a Nyulak-szigeti (ma Margitsziget) domonkos kolostorban élt és dolgozott. Tőle összesen öt kódexben maradtak fenn másolatok, fordítások. Szép, a gótikus bastarda betűtípuson alapuló kézírása ma is viszonylag jól kibetűzhető (lásd a következő képet). Ráskay a lefordított szövegeket általában dátumozta, és a kódexekbe gyakran írt az adott év legfontosabb eseményeire vonatkozó utalásokat, melyek persze ma igen jelentős történeti források. A hatalmas műveltségű sorornak köszönhetjük számos nyelvemlék fennmaradását is. Feltehetően ő volt ugyanis az, aki a zárda 1529-es evakuálásakor gondoskodott a könyvtár legértékesebb darabjainak elszállításáról és biztonságba helyezéséről.


És ha már itt tartunk: hallatlanul izgalmas egy-egy nyelvemlék „személyes” sorsa is. Sokszor pusztán a véletlenen múlt ugyanis, hogy némelyiküket megtalálták, azonosították, illetve megőrizték. Jó példa erre az Ómagyar Mária-siralom, amely szinte a csodának köszönhetően élte túl azt a tűzvészt, amelyben a leuveni egyetemi könyvtár szinte teljes anyaga megsemmisült. E történetek kapcsán óhatatlanul is az jut az ember eszébe, hogy vajon lapulnak-e még eddig ismeretlen magyar nyelvemlékek a világ ősi könyvtáraiban.

A kiállítás február végéig látható, és nemcsak nyelvészeknek, nyelvtanároknak, könyvbarátoknak, esetleg tipográfusoknak lehet érdekes.

2 megjegyzés:

Orsi írta...

Ha olyan színvonalas a kiállítás, vajon hogyan fordulhatott elő, hogy ilyen színvonalon aluli plakát (vagy flyer, sajtóhirdetés? Mi az első kép a bejegyzésedben?) készült hozzá? Letörném a kezét annak, aki csinálta, és annak, aki megrendelte, elfogadta, fizetett érte!

Zsolt írta...

Szerintem valamelyik apáca tervezte, Word-ben. Ez az eredmény, ha grafikusaink legjobbjai a dániai mezônyt erôsítik.