2009. március 31., kedd

Családfa

Kicsit eltűntem innen egy pár hétre; egyrészt az egyetemen volt egy határidős munkám, másrészt szabadidőm nagy részét arra használtam, hogy rendbe szedjem családtörténeti kutakodásaim eddigi eredményeit. Ezek eddig a fejemben, különféle cetliken, füzetekben és a merevlemez eldugott zugaiban léteztek, és szinte lehetetlen volt áttekinteni őket. Bár már öt éve kutatok változó intenzitással, csak mostanra sikerült megtalálnom a megfelelő médiumot az összegyűjtött anyag tárolására. Ez nem más, mint az ingyenes My Heritage Family Tree Builder program (magyar nyelven letölthető itt) és a hozzá kapcsolódó személyes honlap, amit az interneten bárki felkereshet (bár a bizalmas információk csak a regisztrált családtagok számára elérhetők).

Aki kicsit is foglalkozott családtörténettel, az tudja, hogy az egyik legnagyobb kihívás a családfa megrajzolása. Már viszonylag rövid kutatás is annyi nevet dob fel, amennyit lehetetlen kezelhető módon, egy ábrán feltüntetni. Például már üknagyszülőből is 16 darab van mindenkinek (ez az a szint, amire a laikusok is pillanatok alatt eljuthatnak a nagyszülők, idősebb rokonok kikérdezése és a családi irattár átfutása révén), és ha mindegyiknek csak két gyereke született, máris teljes a zűrzavar. Korábban alapvetően két megoldás létezett: vagy egy irdatlan papírlapra próbálta az ember felvinni az összes nevet, vagy feldarabolta a családfát, és több kisebb-nagyobb fára pakolta fel a különböző ágakat. Könnyű belátni, hogy egyik megoldás sem volt optimális. De a családfa megrajzolása csak egy probléma volt a sok közül a régi papíros-ceruzás időkben. Egy másik komoly kihívás az volt, hogy hogyan integrálja az ember a különféle életrajzi adatokat, eredeti és fénymásolt dokumentumokat, családi fényképeket, nem beszélve arról hogy hogyan tárolja biztonságosan az elkészült anyagot, és hogyan ossza meg azt az érdeklődőkkel.

Mindezt egy megfelelő számítógépes program hirtelen gyerekjátékká teszi. A programban a család története, a nevek, adatok, dokumentumok egy hatalmas adatbázist alkotnak, rengeteg hasznos funkcióval. A programmal bármilyen családfát össze tudok állítani, kinyomtatni, e-mailben elküldeni. A különféle keresőfunkciók segítségével szinte bármely szempont szerint csoportosíthatom a családtagokat, betölthetek fényképeket, dokumentumokat és hozzárendelhetem őket különféle személyekhez, eseményekhez.

De ami igazán fantasztikussá teszi az egészet, az az internetes portál. Mint az élet minden területén, az internet a genealógiában is olyan lehetőségeket nyújt, amikről 15-20 éve még csak álmodni sem mert az ember. Például: ha én hozzáadok egy új személyt a családfámhoz, akkor a program a háttérben automatikusan átfésüli az interneten található több százezer hasonló honlapot, adatbázist, egyezések után kutatva. Ha talál ilyet, akkor engem erről e-mailben értesít. Nekem aztán csak követnem kell az abban található linket és leszüretelni a mások által összeszedett anyagból az engem érdeklő információkat. Ennek a segítségéve már az elmúlt két hétben is rengeteg mindent sikerült pillanatok alatt megtudnom, amit korábban hosszú hetek fáradtságos munkájával és nagy költségekkel tudtam volna csak összeszedni. Magyarul a genealógia egycsapásra egy közösségi vállalkozássá válik, ahol szerencsés esetben emberek tucatjai adják össze azt a tudásmennyiséget, amit korábban egy-egy családfa-kutató egy élet munkája árán gyűjtött volna össze.

Végül ennek az internetes funkciónak a segítségével több olyan távoli rokonnal kerülhet kapcsolatba az ember, akikről vagy nem is tudott, vagy akik addig egy másik univerzumban léteztek csak a számára. Az elmúlt két hétben keresett már meg féltestvér, távoli rokon Budapestről, valamint egy szlovák családkutató Kassáról. És ez még csak a kezdet. És hogy miért érdekes ez az egész, és miket sikerült megtudnom a családom múltjáról és jelenéről? Nos, ezekről majd legközelebb.

Illusztrációk: Első két kép: Trisztán két dédszülője születésnapját ünnepli. 1: apai nagymamám 80 éves; 2: Ane anyai nagyapja 84 éves.3. kép: a családfa-kutatók legújabb genarációja felkészülés közben.

2009. március 14., szombat

Groningen

Pár napot Hollandiában, a groningeni egyetemen töltöttem egy nyelvészeti szemináriumon, ahol a szakmai tapasztalatok mellett egy pár érdekes kulturális élménnyel is gazdagodtam. Ezek Dánia és Hollandia abszolút felszínes, szakszerűtlen és szubjektív összehasonlításából fakadnak, amit persze a két ország földrajzi, kulturális és nyelvi párhuzamai szinte elkerülhetetlenné tesznek.


Míg a jelenlegi dán és holland gazdasági, szociális is civilizációs mutatókban aligha van jelentős különbség, egy rövid városnézés fontos tanúságokkal szolgál. Ami számomra különösen megkapó Hollandiában, az a rengeteg apró részlet a mindennapok esztétikájában, amit az angolok attention to details-ként emlegetnek: az az erőfeszítés, amivel a Hollandok az elmúlt három-négy évszázadban élhetőbbé, élvezhetőbbé, esztétikusabbá tették az életüket, a nélkül, hogy erre a szó szoros értelmében szükségük lett volna. Olyan dolgokra gondolok, mint a házak finom, ízléses díszítései, egy-egy kisebb szobor vagy dombormű az oromzatokon, a gazdagon dekorált bejárati ajtók, cizellált utcatáblák, vagy rafinált utcakő burkolatok.


Ezekhez foghatót Koppenhága kivételével Dániában nem nagyon látni, legalábbis nem ilyen koncentráltan, ami állandóan arra emlékezteti az embert, hogy Dánia az elmúlt négy-öt évtizedben vált a világ egyik legtehetősebb országává, míg Hollandia esetében egy egykori világhatalommal állunk szemben, melynek anyagi gazdagsága századokra nyúlik vissza. A fent említett elemek ennek a történelmi gazdagságnak a megnyilvánulásai, aminek igazán féktelen fitogtatását a protestáns etika nem tette lehetővé. E helyett a kalmárok apró és funkcionális tárgyakba fektették fölös vagyonukat: díszes bejárati ajtót faragtattak a házukra, porcelánból étkeztek és Vermeer képeit akasztották a falra, miközben a dán parasztok gyakran az éhezés szélén tengődtek. Persze azt sem szabad elfelednünk, hogy ez a különbség korántsem rátermettség, alkat, hanem jóval inkább a történelmi véletlen, illetve a kedvezőbb földrajzi fekvés eredménye, és a holland kereskedők vagyona a holland gyarmatok gátlástalan kiszipolyozásából (is) fakadt.


Igazán persze azt lenne érdekes megvizsgálni, hogy vajon a fenti különbség a lassan beérő, organikus fejlődési folyamat és a szédítő, de talán túl gyors, gyengébb civilizációs alapra épülő felzárkózás között az emberek viselkedéskultúrájában is nyomon követhető-e. Ez persze egy roppant kényes téma, amit nem akarok túlfeszíteni. De ha belegondolok, hogy milyen sok Dániába látogató külföldi tartja a dánokat udvariatlannak, civilizálatlannak (ami tudtommal a hollandokra nem érvényes), akkor lehet, hogy tényleg számít, ha valakinek már az üknagyapja is késsel-villával evett - és nem csak krumplit.

Na, ezt a témát jobb jegelni. Helyette itt van még egy pár kép Groningen-ből, ami századokig az ország egyik legfontosabb kereskedővárosa volt, Hollandia második legrégibb egyetemével. Az utolsó két kép pedig Zaltbommel-ben készült, ahol Marlien-nel, régi barátommal és kollégámmal töltöttem egy délelőttöt.





2009. március 3., kedd

Középfül

Ma megint voltunk Trisztánnal a fülgyógyásznál (lassan bérletet válthatunk, és a személyzet már előre köszön az utcán). Ezúttal egy kis szelepet építettek be a Trisztán dobhártyájába, amire azért volt szükség, mert akut gennyes középfülgyulladása van, amit a fülkürt elzáródása idézett elő.

A fülkürt (vagy Eustach-féle járat) a dobüreget, azaz a középfület köti össze az orrüreggel, és azon át a külvilággal. Legfontosabb feladata, hogy lehetővé tegye a légnyomás kiegyenlítését a középfülben. Erre a másik irányban, a külső fülön át nem kerülhet sor, mert a dobhártya légmentesen zár. Normális estben a fülkürt megnyílik, amikor nyelünk, és a légnyomás kiegyenlítődik a fülben. (Ezért kell sokaknak nyelniük, illetve cukorkát szopogatniuk a repülőgépen.)


Trisztánnál ez a fülkürt dugult el krónikusan, egy vírusfertőzést követő nyálkahártya-duzzanat miatt. Ennek következtében a középfül nem tud szellőzni, ami egyrészt ahhoz vezet, hogy onnan a levegő felszívódik, és az így keletkező vákuum nyomja, irritálja a dobhártyát. Másrészt pedig a dobüregben savós váladék halmozódik fel, ami nem tud távozni. Ez a váladék pedig kiváló táptalaja a további fertőzéseknek, ráadásul halláscsökkenést is okoz.

Mivel a fülkürtöt nem tudják megnyitni, az orvosok a dobhártyán nyitnak nyílást, amibe egy apró, pár milliméteres szelepet építenek. Ezen át tud aztán szellőzni a középfül, aminek köszönhetően a váladékot termelő mirigyek kiszáradnak, és a nyomáskülönbség is helyreáll. A dobhártya a szeleppel így néz ki:



Maga a műtét teljes altatásban történik (legalább is ott, ahová mi szeretünk járni), és az altatás volt a legemberpróbálóbb része az egésznek, legalábbis Ane-nek meg nekem. Az egész beavatkozás megvolt 10 perc alatt, és pár óra alatt a másnaposság is kiszállt Trisztánból. Délután már vidáman hajkurászta a galambokat a parkban.


video


A szelep egyik viszonylag gyakori mellékhatása, hogy a hallás hirtelen jelentősen megjavul, és a gyerek hirtelen olyan dolgokat kezd el meghallani, amit korábban soha. Van, akinek újra kell tanulnia az apja vagy az anyja hangját, vagy olyan hangokra kezd el sírni, amikre korábban meg se rezzent. Trisztánnál ilyet eddig még nem tapasztaltunk, és annak sincs semmi nyoma, hogy a "nem"-et tisztábban hallaná, mint korábban.

A beépített szelep pár hónap után magától kiesik majd, és az orvos (nekünk már csak Henrik) azzal nyugtatott, hogy legkésőbb hatéves korára Trisztán is kinövi majd az ilyen jellegű nyavalyákat. Erre azonban annál hamarabb aligha kerül sor, hiszen mindkét szülője színes, mozgalmas múlttal dicsekedhet a fülbetegségek területén.


Forrás:
Fül-orr-gégészünk Henrik Genefke honlapja, www.fulspecialista.hu

2009. március 2., hétfő

Újra Jensen

A minap írtam a dánok körében dívó névváltoztatási járványról. Ezúttal ehhez fűzök egy pár adalékot.

Ritka, mint a Jensen?

Egy kis statisztika: a legutóbb leírt névváltoztatási hullám hatására az elmúlt két évben 3 %-kal csökkent a Jensen-ek száma, a 20 leggyakoribb név viselőinek száma (amelyből 19 –sen), pedig több mint 53 ezerrel. Persze ha ez a tendencia folytatódna, akkor is több száz évbe telne, mire a Jensen ritka névvé válna Dániában. Erre azonban aligha kerül sor: szakértők szerint a következő években a névváltoztatások száma jelentősen esik majd, és az évi 60000 eset körül fog stabilizálódni, ami az ország lakosságának kevesebb mint egy százaléka. Ennek oka hogy aki nagyon akart, az mostanára már szerzett magának új nevet.

Azt is várják, hogy a jövőben a névváltoztatások többségére házasságkötéskor kerül majd sor. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy elsősorban az ifjú feleségek fognak nevet változtatni: mint legutóbb írtam, egyre több férj veszi fel házastársa nevét. Vagy az élettársáét, ugyanis a 2006-os névtörvény két év együttélés után ezt is lehetővé teszi. Az új törvénytervezet ezt azzal bővítené ki, hogy a házas- illetve élettárs neve annak halála után is felvehetővé válna. Azaz Ane, ha nagyon akarna, akkor is lehetne Varga, ha én mondjuk holnap lehúznám a redőnyt. Ha már a házasságkötéssel kapcsolatos névváltoztatásoknál tartunk: érdekes tendencia, hogy az utóbbi két évben 1400-an választottak olyan nevet, amelyet új férjük vagy feleségük egy korábbi házasságból hozott magával. A fenti példát folytatva, ez úgy nézne ki, hogy Ane új férje a Varga nevet venné fel. Azt persze nehéz elképzelni, mi vinne rá ilyesmire valakit – hacsak nem Jensen-nek hívnák a szerencsétlent.

Ragadványnevek reneszánsza

No de mi motiválja azokat, akik nem házastársuk családnevére cserélik fel a sajátjukat, hanem más megoldást választanak? Ezek jelentős része olyan személy, aki három névvel rendelkezik. Dánia miniszterelnökét például hivatalosan Anders Fogh Rasmussen-nek hívják, de a sajtóban és a közbeszédben mindenki csak mint Anders Fogh-t emlegeti. Bár tudtommal ő nem készül a Rasmussen elhagyására (engem legalábbis még nem értesített), sokan megteszik ezt. Azaz a középső nevüket teszik családnévvé, feladva az eredeti, általában –sen- re végződő családnevet. Ennek előfeltétele, hogy a középső név ne keresztnév legyen. Azaz Ane Marie Niss-ből nem lehetne Ane Marie, de Tristan Niss Vargából lehetne Tristan Niss.

Rasmussen-ből Fogh?

És hogy miért jobb a Fogh mint a Rasmussen? Az utóbbi túlzott gyakorisága mellett az is szerepet játszik, hogy a középső név gyakran olyan ragadványnévből származik, ami korábban jóval gyakrabban volt használatos a családban, illetve amihez az illető ősei jobban ragaszkodtak.

Megint csak egy példa: képzeljük el, hogy a családnevek kötelezővé tétele előtt élt egy faluban egy Jens, akinek apja mondjuk Niels volt. A patronímán alapuló rendszer szerint a neve Jens Nilsen volt, de így senki sem emlegette, mivel a faluban volt még 2-3 ugyan ilyen nevű személy. A mi Jens-ünk ráadásul molnár volt, így mindenki, logikusan, csak mint Jens Møller-t emlegette. Ez a név remekül működött, amíg az új törvény be nem vezette a családneveket. Ráadásul a jogszabály azt is előírta, hogy patroním (a mi esetünkben Nielsen) nem lehet középső, csak családi név. Azaz Jens-ünk eldönthette, hogy Jens Nielsen, Jens Møller vagy Jens Møller Nielsen legyen-e, de nem lehetett Jens Nielsen Møller. A legtöbben apjuk iránti lojalitásból megtartották patronímjüket, ami persze azzal járt, hogy abból a névből, amin a helyi közösségben igazán ismertek voltak (Møller vagy Fogh), középső név vált. Mint fentebb láttuk, napjainkban ezek a régi, ragadványneveken alapuló középső nevek élik reneszánszukat.

Individualizmus

És hogy miért? Hozzáértők szerint a sok névváltoztatás az individualista tendenciák megerősödésének a jele a társadalomban. Míg korábban a családi, rokoni hovatartozás az öndefiníció fontos eleme volt (amit persze a családi név is hordozott), manapság legtöbben mintha inkább különállásukat, egyéniségüket igyekeznének előtérbe állítani, amire a névválasztás kiválóan alkalmas: végül is egy Jensen nem lehet igazi egyéniség, ugye? Vagy ahogy egy neves névkutató fogalmazott: úgy tűnik, mintha sokan úgy éreznék, hogy a szép ház és a nagy autó mellé egy egyedi név is kell a teljes boldogsághoz. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy a névváltoztatás elsősorban a felső középosztály körében divat. Egyes pszichológusok ezt azzal egészítik ki, hogy sokan (akár tudattalanul is) azért cserélnek nevet, mert úgy érzik, a régi névvel a régi életüket is maguk mögött hagyhatják.